6.fejezet

Mint mindig, most is én voltam az első, aki talpon volt és nem bírt a vérével reggel, de ezúttal okom is volt rá, ugyanis ismét magával ragadott a reggeli rosszullét. Kat még javában aludt, ahogy a többi lány is a hálóteremben, de velük valahogy nem sikerült olyan jó kapcsolatot kialakítanom. Persze voltak barátaim, de ők mind alattam jártak, kivéve Katet és Kylet. 
Mivel magamra maradtam, magamhoz vettem a kis sárkányt, akinek még mindig nem tudtam nevet adni. A hasamon kezdett el járkálni és meleg lábnyomokat hagyott maga után, a lábam végéről pedig Mázlis figyelte egy vadász tekintetével. Ezek ketten még kicsinálják egymást, ha engem kérdeztek. Mikor a nap már kezdett előbújni a fák mögül, megfogtam a sárkányomat, visszatettem a ketrecbe, felkaptam egy melegebb pulóvert és elindultam a Tiltott Rengeteg irányába. Pontosan tudtam, hogy mi okozza ezt a furcsa érzést, így próbáltam minél jobban bevackolni magam az erdőbe és csendben megélni a pillanatot. Kezdett úrrá lenni rajtam a szédülés, így leültem egy sziklára és mélyeket lélegeztem. Ne dobd ki a taccsot, ne dobd ki a taccsot! Próbáltam másra figyelni, de elég nehezen ment, miután az ujjaimon tollak kezdtek nőni és az arcom is különös változásokon esett át. A legfontosabb talán a csőr volt, ami a szájam helyén éktelenkedett. Ez már a harmadik bájital hatása volt, amit háromévnyi tanulás után ihattam meg csak, persze mindezt McGalagony felügyelete hajtottam végre, magamtól talán eszembe se jutott volna, de egy ekkora lehetőséget mégse szalaszthattam el, még a szüleim szerint se. Még utoljára sóhajtani akartam volna egyet, de már emberi hang nem hagyta el a számat és mikor lepillantottam a testemre egy madarat láttam. Sikerült! Ha nem innám meg a következő bájitalt, talán nem is változnék már vissza soha, végleg állat maradnék. Végülis, van, aki emiatt kezdte el az egészet, mert menekülnie kell a törvény elől és inkább feláldozta az emberlétet. 
Tök jó dolog az animágia, csak azt nem kalkuláltam bele, hogy ilyenkor nekem órára kéne mennem, de ebben a fázisban még nem én irányítottam, ki kellett várnom minden egyes alkalommal, hogy visszaváltozzak, de ezt senkinek nem szabad megtudnia, az animágia az én titkom. Ha megpróbálnék repülni, be tudnék jutni az órákra feltűnés nélkül, de még soha nem repültem, leszámítva a seprűt, de ha azt vesszük viszonyítási alapnak, rosszak az esélyeim. Annyi ideig figyeltem a madarakat, tudnom kéne, hogy csinálják, mégis olyan mintha semmit nem tanultam volna. Kinyitják a szárnyukat és lendületet vesznek. Könnyűnek tűnik, de biztosan nem ennyi az egész, valami csavar mindig volt a dologban, amire nem tudtam rájönni. Eddig abban reménykedtem, hogy majd az átváltozás pillanatában rájövök, de nem, ez már a második átváltozás a harmadik bájital elfogyasztása óta, az előzőnél egy napig feketerigó formát viseltem, de még mindig nem tudtam a titkot. Hogy veszi majd így hasznomat a minisztérium? Ha rájönnek, hogy az az ember, akinek felajánlották ezt a lehetőséget képtelen repülni, ami fontos lenne számára, egész biztosan páros lábbal rúgnak majd ki. 
Na jó, nyisd ki a szárnyaidat! Nem lehet olyan bonyolult. Óvatosan széttártam az apró szárnyakat és éreztem, ahogy lassan belekap a szél. Minden madár tud repülni, vagyis a nagy részük, akkor miért ne tudna egy animágus? Csak behunytam a szemem, elrugaszkodtam és a következő pillanatban már a levegőben voltam, az apró szárnyaimmal pedig hatalmasakat csaptam a levegőbe. Nem tudom, hogy sikerült, csak sikerült. Az első utam pedig McGalagony professzor szobájába vezetett. Mindent neki köszönhetek, az animágiát, a biztatást, még segített is megfőzni a főzetet, ami szükséges hozzá. 
Leszálltam a párkányra és bekopogtattam a csőrömmel. A professzor kíváncsi arccal közeledett az ablakhoz, majd kinyitotta azt, én pedig beugrándoztam. 
- Alice? Te vagy az? Ha nem, akkor furán veszi ki magát, hogy egy madárhoz beszélek. 
Bólintottam egyet apró fejemmel, utána pedig a madárállványhoz repültem. 
- Madáreledellel nem tudok szolgálni, de van egy pár mag valahol... 
A professzor elég szétszórt volt, arcán már látszódtak az öregség jelei, szinte már fehér haját egy kontyba fogta fel. Fiókjából elővette a pergament, amire felírtuk a betűket, erre az időszakra, mikor átváltozásaimat még nem én irányítom. Elég volt rálépnem a betűkre, a professzor pedig kiolvasta, mit szeretnék közölni vele. ,,Nem kérek magokat, professzor, köszönöm! Lenne egy fontos kérdésem." 

- Hallgatlak! Vagyis, inkább olvaslak - lehet, hogy okostojás vagyok, de a legelső gondolatom az volt, hogy így hogyan jutok el az óráimra. Az előző átváltozásomkor Madam Pomfrey elbarikádozott egy ágyat, mintha beteg lenne ott, ha pedig valaki keresett volna, csak annyit válaszolt, hogy fertőző beteg vagyok, nem tudni mikor gyógyulok meg.  Az iskolában egyébként minden tanár tudott arról, hogy animágiát tanulok, de rajtuk kívül csak a családomnak mondhattam el. - Nos, tudsz repülni, szóval megkérem a tanárokat, hogy tartsák nyitva az balakokat, hogy te is részt tudj venni azokon. 

Ismét bólintottam, majd a távozás mellett döntöttem, mivel McGalagonynak sok intéznivalója volt, nem akartam zavarni, de az óráim kezdetéig még mindig két óra volt, így gondoltam visszamegyek a szobába és az ablakból nézem a többieket, de ez nem hangozz egy túl izgalmas programnak. Kíváncsi lennék, hogy a fiúknál is ugyanolyan unalmasan telik-e egy reggel, mint nálunk, habár ezt kétlem, Potter, Weasley és Blackwell egyszer felrobbantották az egész klubhelyiséget, de utána se bánták meg, pedig csigákat kellett Hagrid házának faláról kapargatniuk egy héten keresztül. kíványcsi lennék, milyen állapotok uralkodnak náluk. Lepattantam az ablakpárkányról, csaptam kettőt a szárnyammal, majd rögtön a Griffendél tornya felé vettem az irányt. A repülés olyan természetesen jött, mintha valóban madárnak születtem volna. 

A fiúk hálóhelyiségének ablakába landoltam, elég nehézkesen, ezt még gyakorolnom kellene. Benéztem az ablakon, de mindent úgy találtam, ahogy vártam. A holmik a földön hevertek, Dannel karöltve persze, Fred mellett édesség papírok és szennyes alsóneműk, James poedig... Ébren volt. Két órával a tanítás előtt már ébren volt és egy térképet böngészet. Hogy tud akkor rendszeresen elkésni, ha korábban felkel, mint a többiek, akik időben érkeznek órákra? Nem tudom, mi lehet abban a térképben, ami ennyire leköti a figyelmét, hogy az alvást is képes rá lecserélni. Figyeltem már egy ideje, mikor elkezdte ráncolni a hoomlokát, mintha nem értene valamit, még a fejét is elkezdte csóválni. Kikászálódott az ágyból, Danhez lépett, de mintha meggondolta volna magát, nem keltette fel a fiút, inkább az ablakot nyitotta ki, de engem észre se vett, amin először meglepődtem, de aztán rájöttem, hogy ő csak egy feketerigót lát bennem. Kihajolt az ablakon, mintha keresne valamit, majd miután nem talált rajtam kívül semmit, velem pedig nem foglalkozott, csak motyogott valamit arról, hogy megőrült, majd visszamászott az ágyába. Egy valamiben egyet értettünk, de nekem elég volt egy évet vele töltenem a Roxfortban, rögtön tudtam, hogy nem normális.