4.fejezet

Egy utolsó kanyar, a szívem pedig egyre hevesebben ver. Már az egész osztály bent lehet, én pedig megint elkések, mint ahogy általában teszem. Dumbledore professzor persze elnéző lesz, ő mindig az. 
- Jó napot, tanár úr! - próbáltam helyre állítani a légzésem és kicsit rendbe szettem a hajamat. - Elnézést a késésért, elaludtam! 
- Semmi gond, ülj le valahova! 
Végig futtattam a szememet a termen, ahol már mindenki talált padtársat magának, de Kat mellett még fent volt tartva egy hely, kizárólag nekem.  mardekárosokkal osztottuk meg ezt az órát, így néha feszültség keletkezett a két ház között. 
- Hol tartunk? - elővettem a tankönyvemet és kinyitottam a patrónus bűbájnál. 
- Nyugi, még csak arról dumált, hogy mi elken használhatjuk és mi történik, ha nem tudjuk ezt a bűbájt és találkozunk egy dementorral. 
- A dementorcsók rosszabb, mint maga a halál!
- Pontosan, Alice! - Dumbledore professzor örömmel csapta össze kezét, majd felvázolt a táblára egy dementor támadást. - Ha egy dementor támad rád és neked nincsenek meg az eszközeid, hogy elijeszd, egy élőhalottként távozol az összeütközésből. Valaki el tudná nekem mondani, hogy mitől függ a patrónus megidézése?
- Egy erős érzelem kell hozzá, hogy megidézzük, egy boldog emlék. Ellenben, ha valakit trauma ér, akár örökre elveszítheti patrónusát - James unottan nézett fel a pergamenjéből, majd folytatta a firkálást. 
- Így járt az apám is. Miután a nagybátyám életét vesztette, apá, elvesztette a patrónusát - Fred hasonlóan viselkedett, mint barátja, unottnak tűnt, de mindenki tudta, hogy a Sötét Varázslatok Kivédése a kedvenc tantárgyuk, kiváló RBF-et tettek mindketten. 
- Pontosan, Fred! Úgy látom, a Griffendél ma remekel, remek! Tíz pont a Griffendélnek, remélem az év további részében is így haladunk majd! Szerintem a lényegesebb információkat már tudjátok, menet közben még lehet, kiderül azért pár dolog, de itt az ideje, hogy a varázsigét is halljátok, illetve valóban lássatok patrónust! Expecto Patronum! 
A pálca végéből kék fény tört elő, ami szépen lassan egy állat alakját öltötte magára, nem másét, mint egy kecske alakját. A hátsó sorokból halk nevetés hallatszott, mindenki egy medvét, vagy egy oroszlánt várt volna, de egy haszonállatot semmiképp. Sajnáltam a professzorr, igaz nem szorult rá, nem hatotta meg a nevetés, csak leengedte pálcáját, majd egy suhintással a falak mellé tolta a padokat. 
- Még van időnk elkezdeni a gyakorlást, szóval mindenki szedje össze legszebb emlékét és próbáljon patrónust idézni! 
Kat mellett helyet foglaltam és gondolkodóba estem, hogy melyik a legszebb emlékem. A családi események? Erősek, ez tény, de nem eléggé. Gondolom, akkor a húgom születése se megfelelő. Nem baj, azzal meg kéne próbálnom, hátha sikerül. 
- Expecto patronum! 
Semmi. Nem történt semmi, az ég adta világon semmi. Pedig azt hittem, hogy a családi emlékeim elég erősek, de minden bizonnyal ez nem így van. 
- Expecto patronum! - Kat pálcája apró szikrákat szórt, mire a lány mosolyogva pillantott rám. - Láttad, Alice? Majdnem sikerült! Vagyis jó helyen keresgéltem az emlékekben.
- Nagyon ügyes vagy! 
- Azt nem mondanám, hogy majdnem sikerült, de jó úton haladsz! - észre se vettem, hogy a professzor minket figyelt, de jobb lett volna, ha nem tudom, így a megfelelési kényszer is bennem volt. Ez az első órád, Alice! Ne aggódj, lesz ez még jobb is, lehet még igazán jó emléked! A roxforti levél! Ez lesz az! Annyira örültem, mikor kiderült, hogy valóban varázsló vagyok. 
- Expecto patronum! 
Még mindig semmi! Lehet, hogy olyan vagyok, mint az apja és évekig nem tudok majd patrónust idézni? Koncentrálj már egy kicsit jobban! Menni fog ez, Alice! 
- Expecto... 
- A mai órába ennyi fért bele, a legközelebbi találkozásunkkor folytatjuk a munkát! - Dumbledor professzor hátat fordított nekünk és indulni készült, de még az utolsó pillanatban vissza fordult. - A padokat valaki pakolja vissza! 
Miután ez a mondat elhagyta a professzor ajkàt, a teremből szinte mindenki sebesen távozott, mintha hoppanáltak volna, csak én áltam ott egyedül, Kat és Scorpius, egy mardekáros fiú. Na jó, nem csak egy mardekáros fiú, az apáink utálták egymást, de nekem nincs a Malfoy fiúval semmi bajom. 
- Annyira tipikus, hogy ez ránk marad! - Kat a száját húzva vontatta helyére a padokat, de a pálca segítségével még mindig könnyebb volt, mintha nekünk kellett volna tologatnunk. Scorpius halkan dúdolgatott egy számomra ismeretlen dalt. 
- Mit dúdolgatsz? - mosolyogva juttattam helyére az utolsó padot is. 
- Fogalmam sincs, az Abszol úton hallottam, de valahonnan ismerős volt és teljesen a fülembe mászott - apró gödröcskék jelentek meg az arcán, mikor elmosolyodott. - Apa szerint nem kéne hülyét csinálnom magamból azzal, hogy magamban énekelek, de ezt a rossz szokásomat nem tudon levetkőzni! 
Mivel nem járok számmisztikára, csak jóslástanra, amit egy kicsit megbántam, a következő órám szabad volt, így Kattel elindultunk egy rövid sétára az iskola környékén. 
- Milyen nevet adtál a sárkánynak? - barátnőm a szájába tömött volna még egy csokibékát, de az cselesen elugrott a kezéből, egyenesen a zöld fűbe, ahol tovább ugrándozott, de szerencsére nem sokáig.
- Sose jutnak pár méternél előrébb, de így már nincs kedvem megenni, inkább odaadom majd Kylenak. 
A bárataim körében ez mindig így működött, ha Katnek nem kellett valami, azt a fiúnak adta, akinek így már hegyekben álltak a fölösleges tárgyak szobájában, amelyeket természetesen Katnek köszönhetett. Emlékszem, hogy barátkoztunk össze, még elsőben. Mikor az iskolába jöttem, a családi barátokon kívül senkit nem ismertem, így a barátkozást a legelejéről kellett kezdenem, ha nem akartam 7 éven keresztül egyedül rónni a roxforti folyosókat, ahogy azt az első nap tettem, amikor szinte tálcán kínálkozott fel nekem a lehetőség, Katryne Fisher személyében. Nem emlékszem már arra, hogy lett a legjobb barátom, csak arra, hogy megkérdezte, leülhet-e mellém, én pedig csak bólintottam. Nem tudom, mikor kezdtem el vele beszélni órák alatt, órák után, mikor mondtam el neki a legmélyebb titkaimat, csak megtörtént és ez azóta se változott. Kyle pedig bájitaltanon csapódott hozzánk, egy közös projekt alkalmával, amikor csak én nem tudtam segítséget nyújtani nekik, a bájitalokhoz cseppet se értek, Kat meg Kyle egész szépen megoldották. Ezután megint kiesés következik, ugyanis egyik pillanatról a másikra, Kyle minden reggel a klubhelyiség előtt várt ránk és ha nem egy óránk volt, akkor elkísért teremtől teremig, mintha egy személyi testőr lett volna. Nos, igen, ennyi a mi történetünk, átlagos barátok vagyunk, akik mindig számíthatnak egymásra.

- Alice!

- Igen? - ijedten kaptam Kat felé a fejem, aki mosolyogva figyelt.

- Megint bamultál.

3.fejezet

A Roxfort mindig tudott meglepetéseket okozni, a kastély minden nap új arcát tudta mutatni, mintha nem is ugyanaz a hely lett volna. Elég egy új megvilágítás, elég egy pillanatra máshogy néznem rá és hirtelen minden megváltozik. A régi tornyok máshogy néznek le rám, mintha csak az érkezésemre vártak volna, s most fényükkel jutalmaznak meg.
- Mit nézel annyira? - Kat állát a vállamra fektette és követte a tekintetemet. - Megint a szokásos csodálkozásod?
- Igen, még mindig tartogat meglepetést ez a hely - mosolyogva néztem a barátaimra, akik viszonozták mosolyomat. A kocsiban rajtunk kívül volt még néhány alsóbb éves, de közülük nem ismertem senkit, biztosan nem a Griffendél ház tagjai.
A lakoma előtt beosztották a négy házba az újdonsült varázslókat és boszorkányokat, akik megszeppenve, remegve húzták fejükbe a Teszlek Süveget, majd miután mindenki bekerült egy házba iskolánk igazgatója szólal fel, mint minden évben.
- Egy kis figyelmet kérnék! - McGalagony megkocogtatta a poharát egy kanállal és rögtön ráfigyelt az egész iskola. Annyi erő van benne, szinte sugározza magából. A kiállása, a beszéde, mindene magabiztosságot sugall, ő a tökéletes igazgató ennek az iskolának, igaz, a többit nem ismertem soha, McGalagony az igazgató már vagy 22 éve, lényegében mióta az eszemet tudom és még annál is régebben.
- Tudom, már mindnyájan a lakomát várjátok, ami hamarosan meg is érkezik, de előtte mondanék néhány szót. A Tiltott Rengeteg még mindig tiltott, ezt leginkább az elsősöknek mondanám, de a tavalyi év azt bizonyította, hogy a felsőbb évesek között sincs mindenki tisztában ezzel, így nekik még egyszer felhívnám a figyelmüket erre a tényre! - McGalagony szigorú tekintettel nézett a mellettünk helyett foglaló fiúkra, pontosabban Danre, Fredre és Jamesre, akik valóban megszegtek minden szabályt, de legalább csak magukat veszélyeztették ezzel, kivéve azt a néhány esetet, mikor másokat akartak felrobbantani. A Potter és Weasley család talán a legfurább, amit valaha láttam. Kezdjük talán az előbbivel. Albus és Lily szinte tökéletes gyereknek számítanak, ritkán kerülnek bajba, nem nehezítik meg a szüleik életét, de közben ott van az elsőszülött fiú is, James, aki testvérei ellentéte magatartás szempontjából, képtelen megülni egy helyben, neki mindig csinálnia kell valamit. Ebben persze ki más segítené, mint Dan Blackwell, akiről most nem szívesen ejtenék szót, és Fred Weasley, a Weasley család fekete báránya. Igaz, ez nem teljesen helyes állítás így, ott van az apja és a nagybátyja, akik hasonlóan nagy lókötők voltak, de a Weasley gyerekek nagy része éltanuló volt és mindig követték a szabályokat, persze ez nem apáék generációját jelenti, róluk ilyen szemszögből nem sokat tudok, de akiket én ismerek, azok tisztelik a szabályokat.
- Kezdődjék hát a lakoma! - McGalagony suhintott egyet a pálcájával, mire az eddig üres tányérokon megjelent az étel, amire már mindnyájan vártunk. A professzor beszédét ugyan lekéstem, a gondolataim mindenről elvonták a figyelmem, de a tökös derelye minden miatt tudott kárpótolni.
A vacsora után a prefektusok felvezették az elsősöket a klubhelyiséghez, az idősebbek pedig megkeresték a különböző házba tartozó barátaikat. Mivel Kattel nem vagyunk prefik, volt időnk felkutatni Kylet, aki hollóhátas volt, majd kerestünk egy eldugott sarkot, ahol Kyle két apró sarkányt húzott elő zsebéből.
- Egy norvég tarajos Katie cicának - Kat vigyorra húzta a száját, csak a fúnak engedte meg ezt a becenevet. A ,,sárkány" átmászott a lány kezébe és apró füstfellegeket eregetett. - Épp olyan kiszámíthatatlan, mint te. Alicenek pedig egy zöld szépség.
- Miért pont a walesi zöld? - kérdeztem mosolyogva, majd átöleltem Kylet.
- Épp olyan, mint te, akinek szereti a természetét, annak nyert ügye van, de a többiek meneküljenek! - a fiú felnevetett, majd alaposan megvizsgálta a két sárkányt. - A franciák imádják őket a Tusa óta, mindenhol reklámozzák őket, még akkor is, ha Fleur csúnyán leszerepelt.
- És mi lesz, ha felnőnek? - Kat kérdése jogos volt, nem szeretnék arra kelni, hogy az egész hálóhelyiség meggyulladt.
- Nem nőnek ennél nagyobbra, méretük ekkora marad, de etetnetek kell, különben ők is elpusztulnak, mint minden más előlény, arról nem is beszélve, hogy csak szenvedést okoznátok nekik.
Talán ennek az ajándéknak örültem az összes közül a legjobban. Igen, elég sok ajándék halmozódott fel az évek során, a barátaim családja túl sokat utazik. Ilyenkor kicsit bánom, hogy apa jobban szereti otthon tölteni a nyarakat a családdal és a barátainkkal.
- Mit kerestek itt? - egy alak magasodott felénk, mire mindannyian felpattantunk a helyünkről és szembe találtuk magunkat egy hollóhátas prefektussal, Jake Brownsal.  
- Csak beszélgettünk, de máris megyünk - Kat magával húzott, de még távolról intettem a két fiúnak, majd követtem a barátnőmet, egészen a klubhelyiségig, ahol akadt egy apró problémánk.
- Kérem a jelszót! - a dáma pöffeszkedve nézett ránk, miközben sipítozó hangján felkacagott. - Ó, nocsak! Akik elkolbászolnak, azok a jelszót se tudják, igaz?
- Kérem, engedjen be minket! Bent van mindenünk, az órarendünk, minden! - a dámánál néha a könyörgés többet segített, mint az észérvek, így Kattel dicséreteket halmoztunk egymásra, de egyik se hatott, az ajtó még mindig zárva állt.
- Úgy tűnik, meg kell várnunk valakit, mert ez nem fog kinyílni - leültem a lépcsőre és csak reménykedtem, hogy nem most akar majd megmozdulni.
- Ez nem a mi napunk, az biztos.
Egy ideig csak ültünk ott és vártuk, hogy valaki arra tévedjen, de már az összes Griffendéles a klubhelyiségben tartózkodott, így abban kellett reménykednünk, hogy valaki megpróbál kiszökni, de senki nem jött se ki, se be. Kat már az alvást tervezgette, mikor kinyílt az ajtó és egy vörös hajkorona bújt elő mögüle, amelyet egy barna és egy szőke követett. Persze, hisz erre számíthattam volna, a Tekergők még az első napot se bírják a klubhelyiségben tölteni.
- Végre valaki! - Kat felpattant, mikor meglátta a három fiút és szinte a nyakukba ugrott. - Pedig már elterveztem, hogy itt fogunk aludni!
- Mit kerestetek itt? Már régen aludnotok kéne! - James magára öltötte a szokásos, rossz fiús mosolyát, aminek köszönhetően minden lány a lábai előtt hevert.
- Nos, ugyanezt én is kérdezhetném, hisz nektek is elkezdődnek az órák holnap - felesleges volt feltennem ezt a kérdést, rosszban sántikálnak, mi más járna a fejükben.
- Szerintem ne üssük bele az orrunkat a másik dolgába, mind jobban járunk!
- Igazad van, Blackwell, talán mind jobban járunk akkor, mi legalábbis biztosan. Gyere, Kat! Menjünk! - eloldalaztam a fiúk mellett, magammal húztam Katet is, aki még mindig transzban volt az örömtől, hogy nem kell a kemény földön álomra hajtania a fejét.
A hálóhelyiségben kiengedtem Mázlist a ketrecből, aki hízelegve az ölembe mászott és dorombolni kezdett.
- Milyen órával kezdünk holnap? - Kat az órarendet fürkészte, már pizsamában.
- Sötét varázslatok kivédése, idén tanuljuk a patrónus idézést.
- Erre lelkileg is fel kell készülnöm még - nevetve magamra húztam a takarót és próbáltam elaludni, de az agyam egy pillanatra se kapcsolt ki. Soha nem voltam jó ebból a tárgyból, még a lefegyverező bűbájt is alib tudtam elsajátítani, most pedig patrónust kell idéznem. Bárcsak elég lenne az átváltozástan és a növénytan, úgy könnyebb lenne az életem és sikerélményem is lehetne néha.