A Roxfort mindig tudott meglepetéseket okozni, a kastély minden nap új arcát tudta mutatni, mintha nem is ugyanaz a hely lett volna. Elég egy új megvilágítás, elég egy pillanatra máshogy néznem rá és hirtelen minden megváltozik. A régi tornyok máshogy néznek le rám, mintha csak az érkezésemre vártak volna, s most fényükkel jutalmaznak meg.
- Mit nézel annyira? - Kat állát a vállamra fektette és követte a tekintetemet. - Megint a szokásos csodálkozásod?
- Igen, még mindig tartogat meglepetést ez a hely - mosolyogva néztem a barátaimra, akik viszonozták mosolyomat. A kocsiban rajtunk kívül volt még néhány alsóbb éves, de közülük nem ismertem senkit, biztosan nem a Griffendél ház tagjai.
A lakoma előtt beosztották a négy házba az újdonsült varázslókat és boszorkányokat, akik megszeppenve, remegve húzták fejükbe a Teszlek Süveget, majd miután mindenki bekerült egy házba iskolánk igazgatója szólal fel, mint minden évben.
- Egy kis figyelmet kérnék! - McGalagony megkocogtatta a poharát egy kanállal és rögtön ráfigyelt az egész iskola. Annyi erő van benne, szinte sugározza magából. A kiállása, a beszéde, mindene magabiztosságot sugall, ő a tökéletes igazgató ennek az iskolának, igaz, a többit nem ismertem soha, McGalagony az igazgató már vagy 22 éve, lényegében mióta az eszemet tudom és még annál is régebben.
- Tudom, már mindnyájan a lakomát várjátok, ami hamarosan meg is érkezik, de előtte mondanék néhány szót. A Tiltott Rengeteg még mindig tiltott, ezt leginkább az elsősöknek mondanám, de a tavalyi év azt bizonyította, hogy a felsőbb évesek között sincs mindenki tisztában ezzel, így nekik még egyszer felhívnám a figyelmüket erre a tényre! - McGalagony szigorú tekintettel nézett a mellettünk helyett foglaló fiúkra, pontosabban Danre, Fredre és Jamesre, akik valóban megszegtek minden szabályt, de legalább csak magukat veszélyeztették ezzel, kivéve azt a néhány esetet, mikor másokat akartak felrobbantani. A Potter és Weasley család talán a legfurább, amit valaha láttam. Kezdjük talán az előbbivel. Albus és Lily szinte tökéletes gyereknek számítanak, ritkán kerülnek bajba, nem nehezítik meg a szüleik életét, de közben ott van az elsőszülött fiú is, James, aki testvérei ellentéte magatartás szempontjából, képtelen megülni egy helyben, neki mindig csinálnia kell valamit. Ebben persze ki más segítené, mint Dan Blackwell, akiről most nem szívesen ejtenék szót, és Fred Weasley, a Weasley család fekete báránya. Igaz, ez nem teljesen helyes állítás így, ott van az apja és a nagybátyja, akik hasonlóan nagy lókötők voltak, de a Weasley gyerekek nagy része éltanuló volt és mindig követték a szabályokat, persze ez nem apáék generációját jelenti, róluk ilyen szemszögből nem sokat tudok, de akiket én ismerek, azok tisztelik a szabályokat.
- Kezdődjék hát a lakoma! - McGalagony suhintott egyet a pálcájával, mire az eddig üres tányérokon megjelent az étel, amire már mindnyájan vártunk. A professzor beszédét ugyan lekéstem, a gondolataim mindenről elvonták a figyelmem, de a tökös derelye minden miatt tudott kárpótolni.
A vacsora után a prefektusok felvezették az elsősöket a klubhelyiséghez, az idősebbek pedig megkeresték a különböző házba tartozó barátaikat. Mivel Kattel nem vagyunk prefik, volt időnk felkutatni Kylet, aki hollóhátas volt, majd kerestünk egy eldugott sarkot, ahol Kyle két apró sarkányt húzott elő zsebéből.
- Egy norvég tarajos Katie cicának - Kat vigyorra húzta a száját, csak a fúnak engedte meg ezt a becenevet. A ,,sárkány" átmászott a lány kezébe és apró füstfellegeket eregetett. - Épp olyan kiszámíthatatlan, mint te. Alicenek pedig egy zöld szépség.
- Miért pont a walesi zöld? - kérdeztem mosolyogva, majd átöleltem Kylet.
- Épp olyan, mint te, akinek szereti a természetét, annak nyert ügye van, de a többiek meneküljenek! - a fiú felnevetett, majd alaposan megvizsgálta a két sárkányt. - A franciák imádják őket a Tusa óta, mindenhol reklámozzák őket, még akkor is, ha Fleur csúnyán leszerepelt.
- És mi lesz, ha felnőnek? - Kat kérdése jogos volt, nem szeretnék arra kelni, hogy az egész hálóhelyiség meggyulladt.
- Nem nőnek ennél nagyobbra, méretük ekkora marad, de etetnetek kell, különben ők is elpusztulnak, mint minden más előlény, arról nem is beszélve, hogy csak szenvedést okoznátok nekik.
Talán ennek az ajándéknak örültem az összes közül a legjobban. Igen, elég sok ajándék halmozódott fel az évek során, a barátaim családja túl sokat utazik. Ilyenkor kicsit bánom, hogy apa jobban szereti otthon tölteni a nyarakat a családdal és a barátainkkal.
- Mit kerestek itt? - egy alak magasodott felénk, mire mindannyian felpattantunk a helyünkről és szembe találtuk magunkat egy hollóhátas prefektussal, Jake Brownsal.
- Csak beszélgettünk, de máris megyünk - Kat magával húzott, de még távolról intettem a két fiúnak, majd követtem a barátnőmet, egészen a klubhelyiségig, ahol akadt egy apró problémánk.
- Kérem a jelszót! - a dáma pöffeszkedve nézett ránk, miközben sipítozó hangján felkacagott. - Ó, nocsak! Akik elkolbászolnak, azok a jelszót se tudják, igaz?
- Kérem, engedjen be minket! Bent van mindenünk, az órarendünk, minden! - a dámánál néha a könyörgés többet segített, mint az észérvek, így Kattel dicséreteket halmoztunk egymásra, de egyik se hatott, az ajtó még mindig zárva állt.
- Úgy tűnik, meg kell várnunk valakit, mert ez nem fog kinyílni - leültem a lépcsőre és csak reménykedtem, hogy nem most akar majd megmozdulni.
- Ez nem a mi napunk, az biztos.
Egy ideig csak ültünk ott és vártuk, hogy valaki arra tévedjen, de már az összes Griffendéles a klubhelyiségben tartózkodott, így abban kellett reménykednünk, hogy valaki megpróbál kiszökni, de senki nem jött se ki, se be. Kat már az alvást tervezgette, mikor kinyílt az ajtó és egy vörös hajkorona bújt elő mögüle, amelyet egy barna és egy szőke követett. Persze, hisz erre számíthattam volna, a Tekergők még az első napot se bírják a klubhelyiségben tölteni.
- Végre valaki! - Kat felpattant, mikor meglátta a három fiút és szinte a nyakukba ugrott. - Pedig már elterveztem, hogy itt fogunk aludni!
- Mit kerestetek itt? Már régen aludnotok kéne! - James magára öltötte a szokásos, rossz fiús mosolyát, aminek köszönhetően minden lány a lábai előtt hevert.
- Nos, ugyanezt én is kérdezhetném, hisz nektek is elkezdődnek az órák holnap - felesleges volt feltennem ezt a kérdést, rosszban sántikálnak, mi más járna a fejükben.
- Szerintem ne üssük bele az orrunkat a másik dolgába, mind jobban járunk!
- Igazad van, Blackwell, talán mind jobban járunk akkor, mi legalábbis biztosan. Gyere, Kat! Menjünk! - eloldalaztam a fiúk mellett, magammal húztam Katet is, aki még mindig transzban volt az örömtől, hogy nem kell a kemény földön álomra hajtania a fejét.
A hálóhelyiségben kiengedtem Mázlist a ketrecből, aki hízelegve az ölembe mászott és dorombolni kezdett.
- Milyen órával kezdünk holnap? - Kat az órarendet fürkészte, már pizsamában.
- Sötét varázslatok kivédése, idén tanuljuk a patrónus idézést.
- Erre lelkileg is fel kell készülnöm még - nevetve magamra húztam a takarót és próbáltam elaludni, de az agyam egy pillanatra se kapcsolt ki. Soha nem voltam jó ebból a tárgyból, még a lefegyverező bűbájt is alib tudtam elsajátítani, most pedig patrónust kell idéznem. Bárcsak elég lenne az átváltozástan és a növénytan, úgy könnyebb lenne az életem és sikerélményem is lehetne néha.
😍😍😍
VálaszTörlés