8.fejezet

- Ez az utolsó ital? - a hangom kicsit remegett, ennyire bizonytalan még nem voltam ebben. 
- Igen, ha ezt megiszod, hivatalosan is animagussá válsz - McGalagony arcán hatalmas mosoly terült el. Végre az a sok fáradalmakkal teli év megtérül és elérjük a célunka, animágussá válok és egyenes utat kapok az aurorok közé az iskola elvégzése után. Félek ettől az egésztől. Mi van, ha nem állom meg a helyemet az aurorok között, ha nem tudok majd átváltozni? Mi van, ha nem ismerek elég átkot ahhoz, hogy védekezni tudjak egy támadásnál? Akkor nem leszek hosszú életű auror. 
- Tudom, hogy aggódsz, Alice, én is aggódnék a helyedben, de én bízom benned, ahogy minden tanárod vagy a családod. Mind melletted állunk, ezt tudnod kell. Most pedig, nagy levegő és idd meg azt a bájitalt! 
Reszkető kezekkel nyúltam a pohárért, majd egy hatalmas levegőt vettem és nagyokat kortyolva leküldtem a torkomon az egész pohárral. A testemet furcsa remegés járta át, a hangom elment és kiszáradt a szám. 
- Tduom, szörnyű érzés, de hamar elmúlik, utána pedig akkor változol át, amikor csak szeretnél. Csak aztán nehogy elkapjon egy macska, miközben kiszöknél az iskolából! 
Bólintottam, majd amennyire az erőmből kitelt kivánszorogtam az igazgatónő irodájából és apáét vettem irányba. Nagyon régen tudtam vele úgy igazán beszélni, most pedig szükségem volt az apámra, meg egy vödörre, amibe rókázhatok. Három kopogással jelzek, ha én vagyok az, apa ilyenkor mindig kinyitja az ajtót, egy pillanatot se vár. 
- Szia! - az arcáról aggodalom tükröződött, amint meglátott. 
- Bemehetek? Most ittam meg az utolsó bájitalt és képes lennék meghalni. 
- Persze, gyere csak! 
Leültem egy székre, ami a legközelebb esett hozzám, apa pedig egyetlen szó nélkül hozott nekem egy vödröt. Nem szóltam egy szót se, nem tudtam volna beszélni. 
- Hihetetlen, hogy mindennek mi tettünk ki! McGalagony végig tudta mivel jár ez az egész, mégis engedte, hogy beleegyezzünk és végig menj ezen az úton. 
- Nem... Nem vagytok... Hibásak. Én akartam ezt az... Egészet. És jó, hogy íy alakult - a gyomrom eddig bírta, ennél a pontnál kiadtam magamból mindent, szabad utat engedve a bájitalnak. Apa összeráncolta a szemöldökét, majd pergament és tintát vett elő. - Mit csinálsz? 
- Írok édesanyádnak. Joga van, hogy tudja mi történik veled. Utána pedig azonnal elviszlek Madam Pomfreyhoz, ő majd rendbetesz. 
- Jobban leszek pillanatokon belül, csak egy kis idő kell, hidd el nekem! 
- Nem fogadok el kifogást és ezzel a vitát le is zárnám! 
Bólintottam, majd kiadtam magamból még egy adagot a bájitalból. Ennyire egyik bájital se viselt meg, pedig hármat is megittam ezelőtt. Mindezt miért? Hogy félig madár lehessek, de nem hibáztatom magamat, végre túl vagyok mindenen és csak ez számít. 
Apa megírta a levelet, utána pedig odaadta Jojonak, a baglyunknak. Tudom, fura név ez egy bagolynak, de gyerekként neveztem el így, azóta meg nyilvánvalóan nem változtattunk a nevén. Ő csakis a családi leveleket szállítja, a roxforti leveleket roxforti baglyok viszik el a címzetthez. Már indultam volna Madam Pomfreyhoz, mikor ő maga rontott be apa szobájába. 
- Neville! - gyerekkora óta ismeri apát, az, hogy a keresztnevén szólítja őt. - Muszáj velem jönnöd, a Potter-Weasley-Blackwell páros megint bajba került, de most meg is sérültek, legalábbis az egyikőjük. Nem vészes, de a büntetés jár nekik.
- Istenem! Sírba visztek még egyszer! - mondta apa miközben rám nézett, majd átkarolta a derekamat és segített felállni. 
- Jól vagyok, tényleg, de ne vegyél egy kalap alá ezekkel a tekergőkkel! 
- Inkább banditák! - nevetett apa, majd elindultunk a gyengélkedő irányába.  Apa jobban ismeri a Roxfortot, mint én, én mindig csak a jól megszokott útob megyek, mikor letévedek arról, eltévedek, de vele mindig hamarabb odaértem mindenhova. 
A gyengélkedőben alig voltak, az egyik ágyban egy fiú feküdt, maga előtt tartva egy vödröt, de minden bizonnyal csak gyomorrontása lehetett, szinte már kicsattant, nyoma sem volt a rosszullétnek. Az ablak melletti ágy foglalt volt, hangos nevetés hallatszott felőle, apa pedig leültetett a mellette lévő ágyra, ami nem volt a legjobb döntés, tekintve, hogy bármikor átváltozhatok. 
- Fiúk! 
- Igen, Longbottom professzor? - Fred arcán hatalmas mosoly terült el, a többiek pedig tovább nevettek. 
- Mi történt és ki van az ágyban? 
- Ó, csak a drága Albusunk. De jól van, igaz, Al? - Dan még Frednél is jobban vigyorgott, Potter pedig csak csendben ült. Akkor nem is olyan vicces, ha az öcséd sérül meg, nem igaz, Potter? Bárcsak kimondtam volna hangosan is, de éppen eleget szenvedtem ahhoz, hogy még őket is el kelljen viselnem. A fiúk közül senki sem szólalt meg, Albus pedig bekötött fülekkel nézett apára. 
- Mi lett a füleddel? 
- Albus megevett egy bonbont, amit mi csináltunk és disznófülei lettek tőle - Jamesnek ideges hangja volt, talán soha nem hallottam még ilyennek. 
- Fejenként 20 pont a Griffendéltől és büntetőmunkára mentek! Értve vagyok? - a fiúk bólintottak, majd megakadt rajtam a szemük. 
- Veled meg mi lett, Alice? Valaki átkot szórt rád? Szólj és viszonozzuk a kedvességét - Fred volt az egyetlen, aki képes képes volt velem normálisan viselkedni, már gyerekkorunk óta, most sem volt ez másképp. 
- Most az egyszer tényleg a saját dolgotokkal foglalkozzatok! De valójában semmilyen átkot nem kaptam el, csak rosszul sült el egy bájital, mikor korrepetálni próbáltam magam, ennyi az egész.
- Most pedig, mindenki kifelé innen, kivéve az, akinek sérülése van! 
- Neville? - Potter sose szólítja így apát az iskolán belül, ezt megtartottuk eddig a családi összejövetelekre. 
- Igen, James?
- Maradhatok az öcsémmel? Apa megölne, ha nem vigyáznék rá. 
- Nincs szükség, hoy vigyázz rám! 
- Persze, maradhatsz. 
Szóval, így alakult, hogy két Potter társaságában töltöttem a délutánomat. Nem volt a legfelemelőbb élmény, de erről nem Al tehet, egyszerűen csak kikészülök Jamestől. Nem mond semmit, de az a tekintet, amivel bámul, mintha pontosan tudná, hogy miért vagyok itt, mintha tudna az egész animágia dologról. 
- Jobb lesz, ha estére eltakarjuk az ágyát, nem lenne jó, ha pont a Potter fiú tudná meg a titkát nem igaz? - Madam Pomfrey beadta a gyógyszert, amitől majd rendesen tudok aludni, majd egy paravánt állított fel, hogy minden problémát elkerüljünk. 
- Köszönöm, Madam Pomfrey! 
- Teszem, amit tennem kell. Jó éjszakát, a gyógyszer nem sokára hatni fog. 
Már válaszolni se volt időm, a szemeim azonnal leragadtak.