8.fejezet

- Ez az utolsó ital? - a hangom kicsit remegett, ennyire bizonytalan még nem voltam ebben. 
- Igen, ha ezt megiszod, hivatalosan is animagussá válsz - McGalagony arcán hatalmas mosoly terült el. Végre az a sok fáradalmakkal teli év megtérül és elérjük a célunka, animágussá válok és egyenes utat kapok az aurorok közé az iskola elvégzése után. Félek ettől az egésztől. Mi van, ha nem állom meg a helyemet az aurorok között, ha nem tudok majd átváltozni? Mi van, ha nem ismerek elég átkot ahhoz, hogy védekezni tudjak egy támadásnál? Akkor nem leszek hosszú életű auror. 
- Tudom, hogy aggódsz, Alice, én is aggódnék a helyedben, de én bízom benned, ahogy minden tanárod vagy a családod. Mind melletted állunk, ezt tudnod kell. Most pedig, nagy levegő és idd meg azt a bájitalt! 
Reszkető kezekkel nyúltam a pohárért, majd egy hatalmas levegőt vettem és nagyokat kortyolva leküldtem a torkomon az egész pohárral. A testemet furcsa remegés járta át, a hangom elment és kiszáradt a szám. 
- Tduom, szörnyű érzés, de hamar elmúlik, utána pedig akkor változol át, amikor csak szeretnél. Csak aztán nehogy elkapjon egy macska, miközben kiszöknél az iskolából! 
Bólintottam, majd amennyire az erőmből kitelt kivánszorogtam az igazgatónő irodájából és apáét vettem irányba. Nagyon régen tudtam vele úgy igazán beszélni, most pedig szükségem volt az apámra, meg egy vödörre, amibe rókázhatok. Három kopogással jelzek, ha én vagyok az, apa ilyenkor mindig kinyitja az ajtót, egy pillanatot se vár. 
- Szia! - az arcáról aggodalom tükröződött, amint meglátott. 
- Bemehetek? Most ittam meg az utolsó bájitalt és képes lennék meghalni. 
- Persze, gyere csak! 
Leültem egy székre, ami a legközelebb esett hozzám, apa pedig egyetlen szó nélkül hozott nekem egy vödröt. Nem szóltam egy szót se, nem tudtam volna beszélni. 
- Hihetetlen, hogy mindennek mi tettünk ki! McGalagony végig tudta mivel jár ez az egész, mégis engedte, hogy beleegyezzünk és végig menj ezen az úton. 
- Nem... Nem vagytok... Hibásak. Én akartam ezt az... Egészet. És jó, hogy íy alakult - a gyomrom eddig bírta, ennél a pontnál kiadtam magamból mindent, szabad utat engedve a bájitalnak. Apa összeráncolta a szemöldökét, majd pergament és tintát vett elő. - Mit csinálsz? 
- Írok édesanyádnak. Joga van, hogy tudja mi történik veled. Utána pedig azonnal elviszlek Madam Pomfreyhoz, ő majd rendbetesz. 
- Jobban leszek pillanatokon belül, csak egy kis idő kell, hidd el nekem! 
- Nem fogadok el kifogást és ezzel a vitát le is zárnám! 
Bólintottam, majd kiadtam magamból még egy adagot a bájitalból. Ennyire egyik bájital se viselt meg, pedig hármat is megittam ezelőtt. Mindezt miért? Hogy félig madár lehessek, de nem hibáztatom magamat, végre túl vagyok mindenen és csak ez számít. 
Apa megírta a levelet, utána pedig odaadta Jojonak, a baglyunknak. Tudom, fura név ez egy bagolynak, de gyerekként neveztem el így, azóta meg nyilvánvalóan nem változtattunk a nevén. Ő csakis a családi leveleket szállítja, a roxforti leveleket roxforti baglyok viszik el a címzetthez. Már indultam volna Madam Pomfreyhoz, mikor ő maga rontott be apa szobájába. 
- Neville! - gyerekkora óta ismeri apát, az, hogy a keresztnevén szólítja őt. - Muszáj velem jönnöd, a Potter-Weasley-Blackwell páros megint bajba került, de most meg is sérültek, legalábbis az egyikőjük. Nem vészes, de a büntetés jár nekik.
- Istenem! Sírba visztek még egyszer! - mondta apa miközben rám nézett, majd átkarolta a derekamat és segített felállni. 
- Jól vagyok, tényleg, de ne vegyél egy kalap alá ezekkel a tekergőkkel! 
- Inkább banditák! - nevetett apa, majd elindultunk a gyengélkedő irányába.  Apa jobban ismeri a Roxfortot, mint én, én mindig csak a jól megszokott útob megyek, mikor letévedek arról, eltévedek, de vele mindig hamarabb odaértem mindenhova. 
A gyengélkedőben alig voltak, az egyik ágyban egy fiú feküdt, maga előtt tartva egy vödröt, de minden bizonnyal csak gyomorrontása lehetett, szinte már kicsattant, nyoma sem volt a rosszullétnek. Az ablak melletti ágy foglalt volt, hangos nevetés hallatszott felőle, apa pedig leültetett a mellette lévő ágyra, ami nem volt a legjobb döntés, tekintve, hogy bármikor átváltozhatok. 
- Fiúk! 
- Igen, Longbottom professzor? - Fred arcán hatalmas mosoly terült el, a többiek pedig tovább nevettek. 
- Mi történt és ki van az ágyban? 
- Ó, csak a drága Albusunk. De jól van, igaz, Al? - Dan még Frednél is jobban vigyorgott, Potter pedig csak csendben ült. Akkor nem is olyan vicces, ha az öcséd sérül meg, nem igaz, Potter? Bárcsak kimondtam volna hangosan is, de éppen eleget szenvedtem ahhoz, hogy még őket is el kelljen viselnem. A fiúk közül senki sem szólalt meg, Albus pedig bekötött fülekkel nézett apára. 
- Mi lett a füleddel? 
- Albus megevett egy bonbont, amit mi csináltunk és disznófülei lettek tőle - Jamesnek ideges hangja volt, talán soha nem hallottam még ilyennek. 
- Fejenként 20 pont a Griffendéltől és büntetőmunkára mentek! Értve vagyok? - a fiúk bólintottak, majd megakadt rajtam a szemük. 
- Veled meg mi lett, Alice? Valaki átkot szórt rád? Szólj és viszonozzuk a kedvességét - Fred volt az egyetlen, aki képes képes volt velem normálisan viselkedni, már gyerekkorunk óta, most sem volt ez másképp. 
- Most az egyszer tényleg a saját dolgotokkal foglalkozzatok! De valójában semmilyen átkot nem kaptam el, csak rosszul sült el egy bájital, mikor korrepetálni próbáltam magam, ennyi az egész.
- Most pedig, mindenki kifelé innen, kivéve az, akinek sérülése van! 
- Neville? - Potter sose szólítja így apát az iskolán belül, ezt megtartottuk eddig a családi összejövetelekre. 
- Igen, James?
- Maradhatok az öcsémmel? Apa megölne, ha nem vigyáznék rá. 
- Nincs szükség, hoy vigyázz rám! 
- Persze, maradhatsz. 
Szóval, így alakult, hogy két Potter társaságában töltöttem a délutánomat. Nem volt a legfelemelőbb élmény, de erről nem Al tehet, egyszerűen csak kikészülök Jamestől. Nem mond semmit, de az a tekintet, amivel bámul, mintha pontosan tudná, hogy miért vagyok itt, mintha tudna az egész animágia dologról. 
- Jobb lesz, ha estére eltakarjuk az ágyát, nem lenne jó, ha pont a Potter fiú tudná meg a titkát nem igaz? - Madam Pomfrey beadta a gyógyszert, amitől majd rendesen tudok aludni, majd egy paravánt állított fel, hogy minden problémát elkerüljünk. 
- Köszönöm, Madam Pomfrey! 
- Teszem, amit tennem kell. Jó éjszakát, a gyógyszer nem sokára hatni fog. 
Már válaszolni se volt időm, a szemeim azonnal leragadtak.

7.fejezet

Az utóbbi napokban meglepően sokat voltam egyedül. Kat és Kyle inkább egymással töltötték az időt, én pedig vaskos könyvekbe tenetkeztem, minél kevesebbet voltam a barátaimmal, annál jobbak voltak a jegyeim. McGalagony szerint jót tesz nekem ez a magány, legalább az animágiára tudok koncentrálni és nincs semmi, ami elvonná a figyelmem. Az egyetlen baj ezzel az volt, hogy mindemellett nagyon magányos is voltam, senkihez nem tudtam szólni, Kat és Kyle nélkül nem volt valami színes az életem. 
- Longbottom kisasszony! - Lumpsluck hangja kizökkentett a bambulásomból. 
- Igen, professzor úr? 
- Meg tudná mondani nekem, hogy melyik a varázslók által ismert legerősebb Szerelmi Bájital?
Ha nagyon őszinte lettem volna, a válasz egy nem lett volna, de jónak akartam tűnni, így igen egy igennel válaszoltam. 
- Nos, melyik is az akkor? 
- Öhm... Ez egy igen jó kérdés... - a válasz a mellettem álló székből érkezett, amire legkevésbé számítottam volna.
- Amirtentia - James hangja épp elég halk volt ahhoz, hogy csak én halljam, de számomra tisztán érthető volt. 
- Amortentiának hívják, professzor úr. 
- Remek válasz, öt pont a Griffendélnek! Biztosan érdekelne titeket, miért olyan fontos számunkra ez a főzet. Nos, a mai órán ezt készítjük el, a receptet a könyv 30.oldalán találjátok. Egy kis segítség gyanánt, a főzetnek gyöngyház színűnek kell lennie és a gőznek spirálokban kell távoznia az üstből, ezek a legnagyobb jellegzetességei a főzetnek. Jó munkát kívánok!
Elővettem mindent, ami a főzethez kellett, de közben fél szememet Potteren tartottam. Miért segített? Ha arra számít, hogy ezek után elmegyek vele egy randira, akkor el kell keserítenem, ez negyedik óta egy cseppet se változott. Akkor kezdte el azt, hogy minden roxmortsi hétvégén elhívott valamerre, azzal az önelégült mosollyal az arcán és ezt azóta is minden évben eljátsszuk, ha valami oknál fogva hozzászólok, jön a szokásos kérdés: ,,Eljössz velem egy randira Longbottom?". Soha nem hívott még Alicenek, ahogy én sem őt Jamesnek, legalábbis a szemtől szembe nem hívtam így. 
Reméltem, hogy a főzetben is segíteni fog Potter, de ezt nem tette meg, csak feltette a lábát a padra és figyelte, ahogy szerencsétlenkedem. Vajon honnan tudta a bájital nevét? Ez lenne James Sirius Potter titka? Egy bájital? Kétlem, a lányok valami oknál fogva vonzódtak hozzá. 
- Köszönöm! - motyogtam, miközben próbáltam nem oda égetni mindent. 
- Mégis micsodát? 
- Azt, hogy segítettél, mi mást? 
- Nem volt nagy szám, te is tudtad volna, amennyit mostanában tanulsz! - egy érmével játszott és rám se nézett, ez annyira jellemző. Nem is válaszoltam neki semmit, inkább a dolgomra figyeltem. A bájital egyébként borzalmasan sikerült. Fred vállalkozott rá, hogy pár percre belémszeret, majd utána megkapja az ellenszert, de végül a gyengélkedőn kötött ki. Merlinre esküszöm, én próbalkozom, de valójában itt se lennék ezen az órán, ha McGalagony nem erőltette volna rám. Ami pedig az esetet illeti, én tényleg sajnálom Fredet, de lehetett volna annyi esze, hogyha már Potter se vállalkozik, akkor van valami baj a főzettel. Mindenesetre majd veszek neki valamilyen finomságot, hátha kiengesztelem vele. Habár lehet, hogy akkor már jobban járnék, ha valami robbanó dolgot vennék. 

Az óra végén Kat szinte kirobbant a teremből. Utána akartam menni, hogy beszéljek vele, de elfoglalt volt, éppen Clairerel beszélgetett nagyon elmélyülten sé jókat nevettek, szóval inkább a jól megszokott könyvtár felé vettem az irányt és egy kicsit tanultam, mint mostanában mindig. Szinte az összes könyvön sikerült átrágnom magam, kivéve a zárolt szekciót, de ahhoz nincs hozzáférésem, kivéve persze akkor, ha egy tanár engedélyt ad rá, de hiába vagyok Longbottom, ilyen könnyen nem kapok engedélyt. A könyvtár napközben egyébként üres szokott lenni, most mégis ott ült egy lány, teljesen egyedül, a gondolataiba mélyedve. Vörös haja a szemébe lógott, de nem olyan vörös volt, mint a Weasley gyerekeké, vagy Lily Potteré, nem az a répavörös, inkább vérvörös. Előtte hevert egy könyv is, de nem tudtam kiolvasni a címét, mindenesetre az ábrák megállás nélkül átkokat szórtak egymásra benne. Eleinte nem ismertem fel, de mikor közelebb merészkedtem hozzá, rögtön rájöttem kicsoda, csak az én emlékeimben még barna hajjal élt, Zelda Harrisonnak hívják és hollóhátas akárcsak Kyle, de nincsenek jóban, szerinte van egy fura stílusa is, ami nehezen tolerálható. Erre még rátett egy lapáttal az is, hogy metamorfmágus, vagyis teljesen meg tudja változtatni a kinézetét, például egyik napról a másikra lett vörös, de olyanra is volt példa, hogy teljesen öreggé változtatta magát. Ez persze ritkán fordult elő, inkább a hajával szórakozott, de azzal vizsonylag sűrűn. 

- Nyugodtan közelebb jöhetsz, nem harapok! 

- Nem akartalak zavarni, annyira belemerültél a könyvbe - közelebb léptem hozzá és leültem a szemközti székbe. - Miért nem vagy ilyenkor órán? 

- Ugyanezt kérdezhetném tőled is, habár gondolom te kaptál felmentést McGalagonytól. Amúgy ha nagyon tudni szeretnéd, elmaradt az órám, ugyanis valamilyen különös oknál fogva, Trelawney professzor lebetegedett és még nem találtak a helyére senkit. 

- Várj egy picit! Miért kivételezne velem McGalagony és osztogatna csak úgy felmentéseket? 

- Tudod, az embereknek csak egy kicsit kéne figyelnie a részletekre és feltűnne nekik az a kis madráka, aminek ugyanolyan kék szeme van, mint neked és az elmúlt időszakban kétszer tűnt fel a közös óráinkon - kizárt, nem jöhetett rá! Mondanom kéne valamit, de mit? Mivel menthetném meg a helyzetet? Persze sikerült a legrosszabb választ kinyögnöm, amivel semmit nem mentettem meg. 

- Na és aztán? - szép volt, Alice! Díjat érdemelnél az ilyen frappáns válaszaidért. 

- Te nem voltál ott! Mindegy, persze ez a te dolgod, de álcázhatnád jobban is, hogy már csak egy hónap van hátra az animágussá válásodig! 

Nem támadhattam, hisz igaza volt, ő évekig álcázta, hogy metamorfmágus, mégpedig meglehetősen jól, de már nem tudok mit csinálni, ezt az egy hónapot kibírom, utána pedig már én irányítom az átváltozásaimat. 

- Figyelj! Én csak annyit kérek, ne mondd el senkinek, amit tudsz! Még a barátaim se tudnak róla, azt az utasítást kaptam, hogy tartsam titokban és ezt szeretném teljesíteni. 

- Nem szólok egy árva szót se senkinek, de a barát szót át kéne gondolnod kire használod, én azokat, akik egyik napról a másikra otthagytak nem nevezném barátnak!

Ezt követően Zelda csakúgy otthagyott a gondolataimmal, amelyeket ő generált bennem. Tényleg elvesztettem volna a régi barátaimat? Ha valóban így van, sürgősen találnom kéne másokat, különben nehéz életem lesz a Roxfortban. 

6.fejezet

Mint mindig, most is én voltam az első, aki talpon volt és nem bírt a vérével reggel, de ezúttal okom is volt rá, ugyanis ismét magával ragadott a reggeli rosszullét. Kat még javában aludt, ahogy a többi lány is a hálóteremben, de velük valahogy nem sikerült olyan jó kapcsolatot kialakítanom. Persze voltak barátaim, de ők mind alattam jártak, kivéve Katet és Kylet. 
Mivel magamra maradtam, magamhoz vettem a kis sárkányt, akinek még mindig nem tudtam nevet adni. A hasamon kezdett el járkálni és meleg lábnyomokat hagyott maga után, a lábam végéről pedig Mázlis figyelte egy vadász tekintetével. Ezek ketten még kicsinálják egymást, ha engem kérdeztek. Mikor a nap már kezdett előbújni a fák mögül, megfogtam a sárkányomat, visszatettem a ketrecbe, felkaptam egy melegebb pulóvert és elindultam a Tiltott Rengeteg irányába. Pontosan tudtam, hogy mi okozza ezt a furcsa érzést, így próbáltam minél jobban bevackolni magam az erdőbe és csendben megélni a pillanatot. Kezdett úrrá lenni rajtam a szédülés, így leültem egy sziklára és mélyeket lélegeztem. Ne dobd ki a taccsot, ne dobd ki a taccsot! Próbáltam másra figyelni, de elég nehezen ment, miután az ujjaimon tollak kezdtek nőni és az arcom is különös változásokon esett át. A legfontosabb talán a csőr volt, ami a szájam helyén éktelenkedett. Ez már a harmadik bájital hatása volt, amit háromévnyi tanulás után ihattam meg csak, persze mindezt McGalagony felügyelete hajtottam végre, magamtól talán eszembe se jutott volna, de egy ekkora lehetőséget mégse szalaszthattam el, még a szüleim szerint se. Még utoljára sóhajtani akartam volna egyet, de már emberi hang nem hagyta el a számat és mikor lepillantottam a testemre egy madarat láttam. Sikerült! Ha nem innám meg a következő bájitalt, talán nem is változnék már vissza soha, végleg állat maradnék. Végülis, van, aki emiatt kezdte el az egészet, mert menekülnie kell a törvény elől és inkább feláldozta az emberlétet. 
Tök jó dolog az animágia, csak azt nem kalkuláltam bele, hogy ilyenkor nekem órára kéne mennem, de ebben a fázisban még nem én irányítottam, ki kellett várnom minden egyes alkalommal, hogy visszaváltozzak, de ezt senkinek nem szabad megtudnia, az animágia az én titkom. Ha megpróbálnék repülni, be tudnék jutni az órákra feltűnés nélkül, de még soha nem repültem, leszámítva a seprűt, de ha azt vesszük viszonyítási alapnak, rosszak az esélyeim. Annyi ideig figyeltem a madarakat, tudnom kéne, hogy csinálják, mégis olyan mintha semmit nem tanultam volna. Kinyitják a szárnyukat és lendületet vesznek. Könnyűnek tűnik, de biztosan nem ennyi az egész, valami csavar mindig volt a dologban, amire nem tudtam rájönni. Eddig abban reménykedtem, hogy majd az átváltozás pillanatában rájövök, de nem, ez már a második átváltozás a harmadik bájital elfogyasztása óta, az előzőnél egy napig feketerigó formát viseltem, de még mindig nem tudtam a titkot. Hogy veszi majd így hasznomat a minisztérium? Ha rájönnek, hogy az az ember, akinek felajánlották ezt a lehetőséget képtelen repülni, ami fontos lenne számára, egész biztosan páros lábbal rúgnak majd ki. 
Na jó, nyisd ki a szárnyaidat! Nem lehet olyan bonyolult. Óvatosan széttártam az apró szárnyakat és éreztem, ahogy lassan belekap a szél. Minden madár tud repülni, vagyis a nagy részük, akkor miért ne tudna egy animágus? Csak behunytam a szemem, elrugaszkodtam és a következő pillanatban már a levegőben voltam, az apró szárnyaimmal pedig hatalmasakat csaptam a levegőbe. Nem tudom, hogy sikerült, csak sikerült. Az első utam pedig McGalagony professzor szobájába vezetett. Mindent neki köszönhetek, az animágiát, a biztatást, még segített is megfőzni a főzetet, ami szükséges hozzá. 
Leszálltam a párkányra és bekopogtattam a csőrömmel. A professzor kíváncsi arccal közeledett az ablakhoz, majd kinyitotta azt, én pedig beugrándoztam. 
- Alice? Te vagy az? Ha nem, akkor furán veszi ki magát, hogy egy madárhoz beszélek. 
Bólintottam egyet apró fejemmel, utána pedig a madárállványhoz repültem. 
- Madáreledellel nem tudok szolgálni, de van egy pár mag valahol... 
A professzor elég szétszórt volt, arcán már látszódtak az öregség jelei, szinte már fehér haját egy kontyba fogta fel. Fiókjából elővette a pergament, amire felírtuk a betűket, erre az időszakra, mikor átváltozásaimat még nem én irányítom. Elég volt rálépnem a betűkre, a professzor pedig kiolvasta, mit szeretnék közölni vele. ,,Nem kérek magokat, professzor, köszönöm! Lenne egy fontos kérdésem." 

- Hallgatlak! Vagyis, inkább olvaslak - lehet, hogy okostojás vagyok, de a legelső gondolatom az volt, hogy így hogyan jutok el az óráimra. Az előző átváltozásomkor Madam Pomfrey elbarikádozott egy ágyat, mintha beteg lenne ott, ha pedig valaki keresett volna, csak annyit válaszolt, hogy fertőző beteg vagyok, nem tudni mikor gyógyulok meg.  Az iskolában egyébként minden tanár tudott arról, hogy animágiát tanulok, de rajtuk kívül csak a családomnak mondhattam el. - Nos, tudsz repülni, szóval megkérem a tanárokat, hogy tartsák nyitva az balakokat, hogy te is részt tudj venni azokon. 

Ismét bólintottam, majd a távozás mellett döntöttem, mivel McGalagonynak sok intéznivalója volt, nem akartam zavarni, de az óráim kezdetéig még mindig két óra volt, így gondoltam visszamegyek a szobába és az ablakból nézem a többieket, de ez nem hangozz egy túl izgalmas programnak. Kíváncsi lennék, hogy a fiúknál is ugyanolyan unalmasan telik-e egy reggel, mint nálunk, habár ezt kétlem, Potter, Weasley és Blackwell egyszer felrobbantották az egész klubhelyiséget, de utána se bánták meg, pedig csigákat kellett Hagrid házának faláról kapargatniuk egy héten keresztül. kíványcsi lennék, milyen állapotok uralkodnak náluk. Lepattantam az ablakpárkányról, csaptam kettőt a szárnyammal, majd rögtön a Griffendél tornya felé vettem az irányt. A repülés olyan természetesen jött, mintha valóban madárnak születtem volna. 

A fiúk hálóhelyiségének ablakába landoltam, elég nehézkesen, ezt még gyakorolnom kellene. Benéztem az ablakon, de mindent úgy találtam, ahogy vártam. A holmik a földön hevertek, Dannel karöltve persze, Fred mellett édesség papírok és szennyes alsóneműk, James poedig... Ébren volt. Két órával a tanítás előtt már ébren volt és egy térképet böngészet. Hogy tud akkor rendszeresen elkésni, ha korábban felkel, mint a többiek, akik időben érkeznek órákra? Nem tudom, mi lehet abban a térképben, ami ennyire leköti a figyelmét, hogy az alvást is képes rá lecserélni. Figyeltem már egy ideje, mikor elkezdte ráncolni a hoomlokát, mintha nem értene valamit, még a fejét is elkezdte csóválni. Kikászálódott az ágyból, Danhez lépett, de mintha meggondolta volna magát, nem keltette fel a fiút, inkább az ablakot nyitotta ki, de engem észre se vett, amin először meglepődtem, de aztán rájöttem, hogy ő csak egy feketerigót lát bennem. Kihajolt az ablakon, mintha keresne valamit, majd miután nem talált rajtam kívül semmit, velem pedig nem foglalkozott, csak motyogott valamit arról, hogy megőrült, majd visszamászott az ágyába. Egy valamiben egyet értettünk, de nekem elég volt egy évet vele töltenem a Roxfortban, rögtön tudtam, hogy nem normális. 

5.fejezet

Okulva tavalyi hibáiból, Lumpsluck idén nem hagyta, hogy mi magunk válasszunk párt az óráján, ő jelölt ki számunkra egyet.
- Potter! 
- Igen, Tanár úr? - James unottan emelte fel a fejét a padról és nézett az öreg professzorra.
- Úgy látom el kell téged is választanom a jó barátaidtól, akik szintén keveset konyítanak a bájitaltanhoz. Nem is tudom ki lenne neked a legjobb pár...
- Tanár úr, erre igazán semmi szükség, elvagyok én itt! 
- Megvan! Longbottom kisasszony, hasonló szinten áll a tudásotok is! 
A nevem hallatán én is felkaptam a fejem és heves tiltakozásba kezdtem. Kinek van kedve Potterrel karöltve bájitalokat főzőcskézni? Talán Claricenek lenne, már évek óta bele van zúgva a fiúba, de nekem nincs. Nem vagyok társasági ember, főleg akkor nem, ha egy James féle lenne a társaságom. Persze ez Lumpsluckot nem igazán hatotta meg, a fiú pedig pillanatokkal később mellettem foglalt helyet, persze felszerelés nélkül.
- Gondoltam könyv is kellene hozzá, de ahogy gondolod - motyogtam, így nem hallotta egy szavamat se, inkább csak a pálcájával játszott, amivel az összes pennámat, vagy az asztalon heverő hozzávalókat tolta tőlem minél távolabbra.
- Még egyszer felemeled azt az istenverte pálcát, én Merlin szakállára esküszöm, hogy olyan átkot szórok rád! - tudatlanul ugyan, de kicsit megemeltem a hangom, ami mindenki figyelmét felkeltette, beleértve Lumpsluckot is. 
- Megkérnénk Mr. Pottert, hogy több időt fordítson a feladatra és kevesebbet Longbottom kisasszony szórakoztatására! 
- Remélem most az egyszer hallgatsz egy tanárra és békén hagysz! Inkább aprítsd fel a macskagyökeret! - James már szólásra nyitotta a száját, de bele se tudott kezdeni mondandójába, ugyanis fejbe vertem a könyvemmel. - Csendben tedd meg mindezt! 
- Elég volt ebből a ricsajból ott hátul! Még egy stikli és büntetésben részesültök mindketten! - nem hallottam még kiabálni az öreg Lumpsluckot, így eléggé meglepődtem, mikor felemelte a hangját. Rosszalló nézéssel jutalmaztam Pottert, majd folytattam a hozzávalók darabolását, amiket később a főzetbe kell tenni. 
Azzal, ha két tehetségtelen főzetkészítőt egy csapatba tesz az ember csak egy gond van, dolgozhatnak ők bármekkora odafigyeléssel, az eredmény soha nem lesz jó, többnyire csak egy nagy...BUMM! 
- POTTER! 
A fiú mellettem röhögött, mikor az egész főzet felrobbant és az arcunkon, a ruhánkon és a hajunkon landolt. Lumpslucknál persze itt telt be a pohár, egy pompás büntetőfeladattal jutalmazott meg mindkettőnket, takarítsunk fel mindent, amit a többiek hagytak és, amit én mi ketten és 10 pontot vesztett a Griffendél mindkettőnk oldaláról. Nem mondom, hogy nem tetszett a tény, hogy ellóghatok egy órát, de mivel az pont átváltozástan volt, amire szükségem lett volna és ehelyett James Sirius Potter fog boldogítani, mert segíteni nem fog. Lábát feltette a padra, majd kibontotta nyakkendőjét és teljes kényelembe helyezte magát. 
- Nem tudom, miért erőltetik ezt az egyenruha dolgot, egy famer sokkal kényelmesebb lenn. 
- Majd dobd fel az ötletet McGalagonynak, biztos nagyon fog örülni az ötletnek - próbáltam nem észrevenni és minél hamarabb befejezni a takarítást, de ezt nem hagyta, ugyanis állandóan jártatta a száját. Hihetetlen mekkora pöffeszkedő alak! Pedig a családja normális, ő meg a normális közelében sincs. 
- Tudod, Alice, azon gondolkodtam, hogy te vagy az egyik lány, akivel még soha nem történt semmi. Nem gondolod, hogy ezen változtatnunk kéne? Egyedül vagyunk egy teremben, szerintem ki kéne használnunk! 
- Merlinre, Potter! Ezt te se gondolhattad komolyan! - megint felcsattantam, ami mostanában gyakran előfordult, az idegrendszerem nem volt a toppon az elmúlt időben. - Ha még egy szót szólsz, egy elbűvölő átokkal jutalmazlak, de ezúttal komolyan!
Gyorsan befejeztem a feladatot, még pár perc és senki nem látta volna újra viszont Pottert, ezt pedig nem szeretnék a barátnői. 
Kyle és Kat az udvaron várt rám, hangosan nevettek, bizonyára jó hangulatban telt az óra, amit nekem ki kellett hagynom, pedig a jó hangulat McGalagonynál amúgyis ritka. 
- Valaki lőjön le! - fejemet Kyle mellkasának döntöttem, mire ők ketten csak még hangosabban nevettek, majd váltottak egymással egy ,,Szegény Alice" nézést. Tavaly ők valahogy sokkal közelebb kerültek egy,áshoz, amit nem bántam, de mégis éreztem, ha nem lettem volna velük olyan keveset, ez nem így lett volna, de erről nem én tehettem, csak apa és McGalagony kérésének tettem eleget, hisz pontosan tudom, ez mennyire befolyásolja majd a jövőmet. 
- Szerintetek mikor mehetünk le Roxmortsba? 
- Nem tudom, remélem minél hamarabb, már nagyon kedvemre lenne egy jó meleg vajsör! - lehunytam a szemem és magam elé képzeltem, ahogy a forró ital végigfolyik a torkomon, felmelegítve az egész testemet. Igen, ez hiányzott talán a legjobban, a roxmortsi hétvégék. 
- Féltem, hogy anyáék nem engednek majd toxmortsba a vérfarkas miatt, akit pár héttel a nyár vége előtt láttak a faluban.
- Álljunk csak meg! Ez nekem új dolog! Kat, avass be! - Kyle értetlenül nézett ránk, ezért Kat belekezdett a hosszadalmas történetbe, ami miatt az én szüleim is aggódtak nyár végén. Röviden annyiról van szó, hogy egy vérfarkast láttak Roxmorts közelében, de az nem harapott meg senkit, egy kocsmárost akart megtámadni, de még időben közbeléptek a faluban, de a vérfarkast nem sikerült elkapniuk. Minket nem ijesztett meg túlzottan a történet, de a szülőket annál inkább, több embert nem is akartak visszaengedni, de szerencsére McGalagony mindenkit biztosított arról, hogy amennyiben betartjuk a szabályokat, senkinek nem eshet bántódása az óvintézkedések végett. 
-  De jó, hogy erről a szüleim nem tudtak, tuti nem engedtek volna vissza! 
- Az a szerencse, hogy nem csináltak belőle nagyobb ügyet! Gondoljatok bele, mindenki úgy kezdett el viselkedni pár napig, mintha ismét Voldemort támadt volna ránk egy ilyen, mondhatni semmiség miatt - lehet, hogy én vettem túl lazán a dolgokat, de nem tudtam másképp tekinteni erre az ügyre. 
- Meg lehet őket érteni, szörnyű dolgokat éltek át és a legkisebb rossztól is óvni szeretnének minket! Vérfarkasok pedig már évek óta nem voltak a Roxforthoz ilyen közel. 
Nem akartam vitába szállni a barátaimmal, de még mindig nem tudtam megérteni a felhajtást, talán soha nrm is fogom, de ebbe bele kell törődnöm.

4.fejezet

Egy utolsó kanyar, a szívem pedig egyre hevesebben ver. Már az egész osztály bent lehet, én pedig megint elkések, mint ahogy általában teszem. Dumbledore professzor persze elnéző lesz, ő mindig az. 
- Jó napot, tanár úr! - próbáltam helyre állítani a légzésem és kicsit rendbe szettem a hajamat. - Elnézést a késésért, elaludtam! 
- Semmi gond, ülj le valahova! 
Végig futtattam a szememet a termen, ahol már mindenki talált padtársat magának, de Kat mellett még fent volt tartva egy hely, kizárólag nekem.  mardekárosokkal osztottuk meg ezt az órát, így néha feszültség keletkezett a két ház között. 
- Hol tartunk? - elővettem a tankönyvemet és kinyitottam a patrónus bűbájnál. 
- Nyugi, még csak arról dumált, hogy mi elken használhatjuk és mi történik, ha nem tudjuk ezt a bűbájt és találkozunk egy dementorral. 
- A dementorcsók rosszabb, mint maga a halál!
- Pontosan, Alice! - Dumbledore professzor örömmel csapta össze kezét, majd felvázolt a táblára egy dementor támadást. - Ha egy dementor támad rád és neked nincsenek meg az eszközeid, hogy elijeszd, egy élőhalottként távozol az összeütközésből. Valaki el tudná nekem mondani, hogy mitől függ a patrónus megidézése?
- Egy erős érzelem kell hozzá, hogy megidézzük, egy boldog emlék. Ellenben, ha valakit trauma ér, akár örökre elveszítheti patrónusát - James unottan nézett fel a pergamenjéből, majd folytatta a firkálást. 
- Így járt az apám is. Miután a nagybátyám életét vesztette, apá, elvesztette a patrónusát - Fred hasonlóan viselkedett, mint barátja, unottnak tűnt, de mindenki tudta, hogy a Sötét Varázslatok Kivédése a kedvenc tantárgyuk, kiváló RBF-et tettek mindketten. 
- Pontosan, Fred! Úgy látom, a Griffendél ma remekel, remek! Tíz pont a Griffendélnek, remélem az év további részében is így haladunk majd! Szerintem a lényegesebb információkat már tudjátok, menet közben még lehet, kiderül azért pár dolog, de itt az ideje, hogy a varázsigét is halljátok, illetve valóban lássatok patrónust! Expecto Patronum! 
A pálca végéből kék fény tört elő, ami szépen lassan egy állat alakját öltötte magára, nem másét, mint egy kecske alakját. A hátsó sorokból halk nevetés hallatszott, mindenki egy medvét, vagy egy oroszlánt várt volna, de egy haszonállatot semmiképp. Sajnáltam a professzorr, igaz nem szorult rá, nem hatotta meg a nevetés, csak leengedte pálcáját, majd egy suhintással a falak mellé tolta a padokat. 
- Még van időnk elkezdeni a gyakorlást, szóval mindenki szedje össze legszebb emlékét és próbáljon patrónust idézni! 
Kat mellett helyet foglaltam és gondolkodóba estem, hogy melyik a legszebb emlékem. A családi események? Erősek, ez tény, de nem eléggé. Gondolom, akkor a húgom születése se megfelelő. Nem baj, azzal meg kéne próbálnom, hátha sikerül. 
- Expecto patronum! 
Semmi. Nem történt semmi, az ég adta világon semmi. Pedig azt hittem, hogy a családi emlékeim elég erősek, de minden bizonnyal ez nem így van. 
- Expecto patronum! - Kat pálcája apró szikrákat szórt, mire a lány mosolyogva pillantott rám. - Láttad, Alice? Majdnem sikerült! Vagyis jó helyen keresgéltem az emlékekben.
- Nagyon ügyes vagy! 
- Azt nem mondanám, hogy majdnem sikerült, de jó úton haladsz! - észre se vettem, hogy a professzor minket figyelt, de jobb lett volna, ha nem tudom, így a megfelelési kényszer is bennem volt. Ez az első órád, Alice! Ne aggódj, lesz ez még jobb is, lehet még igazán jó emléked! A roxforti levél! Ez lesz az! Annyira örültem, mikor kiderült, hogy valóban varázsló vagyok. 
- Expecto patronum! 
Még mindig semmi! Lehet, hogy olyan vagyok, mint az apja és évekig nem tudok majd patrónust idézni? Koncentrálj már egy kicsit jobban! Menni fog ez, Alice! 
- Expecto... 
- A mai órába ennyi fért bele, a legközelebbi találkozásunkkor folytatjuk a munkát! - Dumbledor professzor hátat fordított nekünk és indulni készült, de még az utolsó pillanatban vissza fordult. - A padokat valaki pakolja vissza! 
Miután ez a mondat elhagyta a professzor ajkàt, a teremből szinte mindenki sebesen távozott, mintha hoppanáltak volna, csak én áltam ott egyedül, Kat és Scorpius, egy mardekáros fiú. Na jó, nem csak egy mardekáros fiú, az apáink utálták egymást, de nekem nincs a Malfoy fiúval semmi bajom. 
- Annyira tipikus, hogy ez ránk marad! - Kat a száját húzva vontatta helyére a padokat, de a pálca segítségével még mindig könnyebb volt, mintha nekünk kellett volna tologatnunk. Scorpius halkan dúdolgatott egy számomra ismeretlen dalt. 
- Mit dúdolgatsz? - mosolyogva juttattam helyére az utolsó padot is. 
- Fogalmam sincs, az Abszol úton hallottam, de valahonnan ismerős volt és teljesen a fülembe mászott - apró gödröcskék jelentek meg az arcán, mikor elmosolyodott. - Apa szerint nem kéne hülyét csinálnom magamból azzal, hogy magamban énekelek, de ezt a rossz szokásomat nem tudon levetkőzni! 
Mivel nem járok számmisztikára, csak jóslástanra, amit egy kicsit megbántam, a következő órám szabad volt, így Kattel elindultunk egy rövid sétára az iskola környékén. 
- Milyen nevet adtál a sárkánynak? - barátnőm a szájába tömött volna még egy csokibékát, de az cselesen elugrott a kezéből, egyenesen a zöld fűbe, ahol tovább ugrándozott, de szerencsére nem sokáig.
- Sose jutnak pár méternél előrébb, de így már nincs kedvem megenni, inkább odaadom majd Kylenak. 
A bárataim körében ez mindig így működött, ha Katnek nem kellett valami, azt a fiúnak adta, akinek így már hegyekben álltak a fölösleges tárgyak szobájában, amelyeket természetesen Katnek köszönhetett. Emlékszem, hogy barátkoztunk össze, még elsőben. Mikor az iskolába jöttem, a családi barátokon kívül senkit nem ismertem, így a barátkozást a legelejéről kellett kezdenem, ha nem akartam 7 éven keresztül egyedül rónni a roxforti folyosókat, ahogy azt az első nap tettem, amikor szinte tálcán kínálkozott fel nekem a lehetőség, Katryne Fisher személyében. Nem emlékszem már arra, hogy lett a legjobb barátom, csak arra, hogy megkérdezte, leülhet-e mellém, én pedig csak bólintottam. Nem tudom, mikor kezdtem el vele beszélni órák alatt, órák után, mikor mondtam el neki a legmélyebb titkaimat, csak megtörtént és ez azóta se változott. Kyle pedig bájitaltanon csapódott hozzánk, egy közös projekt alkalmával, amikor csak én nem tudtam segítséget nyújtani nekik, a bájitalokhoz cseppet se értek, Kat meg Kyle egész szépen megoldották. Ezután megint kiesés következik, ugyanis egyik pillanatról a másikra, Kyle minden reggel a klubhelyiség előtt várt ránk és ha nem egy óránk volt, akkor elkísért teremtől teremig, mintha egy személyi testőr lett volna. Nos, igen, ennyi a mi történetünk, átlagos barátok vagyunk, akik mindig számíthatnak egymásra.

- Alice!

- Igen? - ijedten kaptam Kat felé a fejem, aki mosolyogva figyelt.

- Megint bamultál.

3.fejezet

A Roxfort mindig tudott meglepetéseket okozni, a kastély minden nap új arcát tudta mutatni, mintha nem is ugyanaz a hely lett volna. Elég egy új megvilágítás, elég egy pillanatra máshogy néznem rá és hirtelen minden megváltozik. A régi tornyok máshogy néznek le rám, mintha csak az érkezésemre vártak volna, s most fényükkel jutalmaznak meg.
- Mit nézel annyira? - Kat állát a vállamra fektette és követte a tekintetemet. - Megint a szokásos csodálkozásod?
- Igen, még mindig tartogat meglepetést ez a hely - mosolyogva néztem a barátaimra, akik viszonozták mosolyomat. A kocsiban rajtunk kívül volt még néhány alsóbb éves, de közülük nem ismertem senkit, biztosan nem a Griffendél ház tagjai.
A lakoma előtt beosztották a négy házba az újdonsült varázslókat és boszorkányokat, akik megszeppenve, remegve húzták fejükbe a Teszlek Süveget, majd miután mindenki bekerült egy házba iskolánk igazgatója szólal fel, mint minden évben.
- Egy kis figyelmet kérnék! - McGalagony megkocogtatta a poharát egy kanállal és rögtön ráfigyelt az egész iskola. Annyi erő van benne, szinte sugározza magából. A kiállása, a beszéde, mindene magabiztosságot sugall, ő a tökéletes igazgató ennek az iskolának, igaz, a többit nem ismertem soha, McGalagony az igazgató már vagy 22 éve, lényegében mióta az eszemet tudom és még annál is régebben.
- Tudom, már mindnyájan a lakomát várjátok, ami hamarosan meg is érkezik, de előtte mondanék néhány szót. A Tiltott Rengeteg még mindig tiltott, ezt leginkább az elsősöknek mondanám, de a tavalyi év azt bizonyította, hogy a felsőbb évesek között sincs mindenki tisztában ezzel, így nekik még egyszer felhívnám a figyelmüket erre a tényre! - McGalagony szigorú tekintettel nézett a mellettünk helyett foglaló fiúkra, pontosabban Danre, Fredre és Jamesre, akik valóban megszegtek minden szabályt, de legalább csak magukat veszélyeztették ezzel, kivéve azt a néhány esetet, mikor másokat akartak felrobbantani. A Potter és Weasley család talán a legfurább, amit valaha láttam. Kezdjük talán az előbbivel. Albus és Lily szinte tökéletes gyereknek számítanak, ritkán kerülnek bajba, nem nehezítik meg a szüleik életét, de közben ott van az elsőszülött fiú is, James, aki testvérei ellentéte magatartás szempontjából, képtelen megülni egy helyben, neki mindig csinálnia kell valamit. Ebben persze ki más segítené, mint Dan Blackwell, akiről most nem szívesen ejtenék szót, és Fred Weasley, a Weasley család fekete báránya. Igaz, ez nem teljesen helyes állítás így, ott van az apja és a nagybátyja, akik hasonlóan nagy lókötők voltak, de a Weasley gyerekek nagy része éltanuló volt és mindig követték a szabályokat, persze ez nem apáék generációját jelenti, róluk ilyen szemszögből nem sokat tudok, de akiket én ismerek, azok tisztelik a szabályokat.
- Kezdődjék hát a lakoma! - McGalagony suhintott egyet a pálcájával, mire az eddig üres tányérokon megjelent az étel, amire már mindnyájan vártunk. A professzor beszédét ugyan lekéstem, a gondolataim mindenről elvonták a figyelmem, de a tökös derelye minden miatt tudott kárpótolni.
A vacsora után a prefektusok felvezették az elsősöket a klubhelyiséghez, az idősebbek pedig megkeresték a különböző házba tartozó barátaikat. Mivel Kattel nem vagyunk prefik, volt időnk felkutatni Kylet, aki hollóhátas volt, majd kerestünk egy eldugott sarkot, ahol Kyle két apró sarkányt húzott elő zsebéből.
- Egy norvég tarajos Katie cicának - Kat vigyorra húzta a száját, csak a fúnak engedte meg ezt a becenevet. A ,,sárkány" átmászott a lány kezébe és apró füstfellegeket eregetett. - Épp olyan kiszámíthatatlan, mint te. Alicenek pedig egy zöld szépség.
- Miért pont a walesi zöld? - kérdeztem mosolyogva, majd átöleltem Kylet.
- Épp olyan, mint te, akinek szereti a természetét, annak nyert ügye van, de a többiek meneküljenek! - a fiú felnevetett, majd alaposan megvizsgálta a két sárkányt. - A franciák imádják őket a Tusa óta, mindenhol reklámozzák őket, még akkor is, ha Fleur csúnyán leszerepelt.
- És mi lesz, ha felnőnek? - Kat kérdése jogos volt, nem szeretnék arra kelni, hogy az egész hálóhelyiség meggyulladt.
- Nem nőnek ennél nagyobbra, méretük ekkora marad, de etetnetek kell, különben ők is elpusztulnak, mint minden más előlény, arról nem is beszélve, hogy csak szenvedést okoznátok nekik.
Talán ennek az ajándéknak örültem az összes közül a legjobban. Igen, elég sok ajándék halmozódott fel az évek során, a barátaim családja túl sokat utazik. Ilyenkor kicsit bánom, hogy apa jobban szereti otthon tölteni a nyarakat a családdal és a barátainkkal.
- Mit kerestek itt? - egy alak magasodott felénk, mire mindannyian felpattantunk a helyünkről és szembe találtuk magunkat egy hollóhátas prefektussal, Jake Brownsal.  
- Csak beszélgettünk, de máris megyünk - Kat magával húzott, de még távolról intettem a két fiúnak, majd követtem a barátnőmet, egészen a klubhelyiségig, ahol akadt egy apró problémánk.
- Kérem a jelszót! - a dáma pöffeszkedve nézett ránk, miközben sipítozó hangján felkacagott. - Ó, nocsak! Akik elkolbászolnak, azok a jelszót se tudják, igaz?
- Kérem, engedjen be minket! Bent van mindenünk, az órarendünk, minden! - a dámánál néha a könyörgés többet segített, mint az észérvek, így Kattel dicséreteket halmoztunk egymásra, de egyik se hatott, az ajtó még mindig zárva állt.
- Úgy tűnik, meg kell várnunk valakit, mert ez nem fog kinyílni - leültem a lépcsőre és csak reménykedtem, hogy nem most akar majd megmozdulni.
- Ez nem a mi napunk, az biztos.
Egy ideig csak ültünk ott és vártuk, hogy valaki arra tévedjen, de már az összes Griffendéles a klubhelyiségben tartózkodott, így abban kellett reménykednünk, hogy valaki megpróbál kiszökni, de senki nem jött se ki, se be. Kat már az alvást tervezgette, mikor kinyílt az ajtó és egy vörös hajkorona bújt elő mögüle, amelyet egy barna és egy szőke követett. Persze, hisz erre számíthattam volna, a Tekergők még az első napot se bírják a klubhelyiségben tölteni.
- Végre valaki! - Kat felpattant, mikor meglátta a három fiút és szinte a nyakukba ugrott. - Pedig már elterveztem, hogy itt fogunk aludni!
- Mit kerestetek itt? Már régen aludnotok kéne! - James magára öltötte a szokásos, rossz fiús mosolyát, aminek köszönhetően minden lány a lábai előtt hevert.
- Nos, ugyanezt én is kérdezhetném, hisz nektek is elkezdődnek az órák holnap - felesleges volt feltennem ezt a kérdést, rosszban sántikálnak, mi más járna a fejükben.
- Szerintem ne üssük bele az orrunkat a másik dolgába, mind jobban járunk!
- Igazad van, Blackwell, talán mind jobban járunk akkor, mi legalábbis biztosan. Gyere, Kat! Menjünk! - eloldalaztam a fiúk mellett, magammal húztam Katet is, aki még mindig transzban volt az örömtől, hogy nem kell a kemény földön álomra hajtania a fejét.
A hálóhelyiségben kiengedtem Mázlist a ketrecből, aki hízelegve az ölembe mászott és dorombolni kezdett.
- Milyen órával kezdünk holnap? - Kat az órarendet fürkészte, már pizsamában.
- Sötét varázslatok kivédése, idén tanuljuk a patrónus idézést.
- Erre lelkileg is fel kell készülnöm még - nevetve magamra húztam a takarót és próbáltam elaludni, de az agyam egy pillanatra se kapcsolt ki. Soha nem voltam jó ebból a tárgyból, még a lefegyverező bűbájt is alib tudtam elsajátítani, most pedig patrónust kell idéznem. Bárcsak elég lenne az átváltozástan és a növénytan, úgy könnyebb lenne az életem és sikerélményem is lehetne néha.

Első díjam!

Sziasztok! Kaptam egy díjat, amit ezúton is szeretnék megköszönni Rebeka Ocztosnak (blog link: http://a-vadaszok.blogspot.hu/?m=1)!

Mivel nem tíz embernek küldöm tovább, mint ahogy azt kellene, csak háromnak, ezért őket szeretném az elején megemlíteni! 

Az első:  Nagy Ágota 

Blog link: http://jozantekintet.blogspot.com/

A második: Vigh Lala

Blog link: http://mindennapokrimbeszedve.blogspot.hu/?m=1

A harmadik és egyben utolsó: Gyönygyi14 

Blog link:

http://www.newbeginnings011.blogspot.hu/?m=1

A feladatotok a következő, írjatok 10 tényt magatokról, válaszoljatok 10 kérdésre, amit én tettem fel és kérdezzetek ti is 10-et, illetve küldjétek tovább a díjat! :)

10 tény magamról: 

1. 16 éves vagyok, vagyis leszek júliusban. 

2. Semmit nem tudok befejezni, ilyenek a blogjaim is. 

3. Írtam egy csomó blogot, de mások írásait nem nagyon olvasom, ezért nem 10 embernek küldtem tovább a díjat. 

4. Imádok utazni, ismeretlen helyeket felfedezni. 

5. Elég furcsa állatokat szeretek, mint a lamantin, görög teknős vagy a lajhár. 

6. Imádom a művészeteket, de sajna nem értek hozzájuk. 

7. A kedvenc országom Nagy-Britannia, de erről nagyrészt a Beatles, a McFly és a Harry Potter tehet. 

8. Elég hangos személy vagyok, az egyik osztálytársam a leghangosabb lánynak titulált. 

9. Szinte mindentől félek, még a kitalált szörnyektől is, mint a Wendigo. 

10. Van egy Ringo Starros párnám, ami nélkül nem vagyok hajlandó aludni és mindenhova magammal hurcolok. 

10 kérdés, amire válaszoltam: 

1. Milyen sorozatokat nézel? 

Jelenleg semmilyet, de régen néztem az Agymenőket, American Horror Storyt, Devious Maidst és várom a Trónok harca új évadát. 

2. Ki a kedvenc íród? 

Nincs konkrétan kedvenc, nem az írókat, hanem a műveiket szeretem, de ha muszáj mondani, akkor Rowling. 

3. Szeretsz sportolni? 

Én és a sport nem vagyunk túl jó barátságba, egyedül táncolni szeretek. 

4. Vannak példaképeid? 

Igen, ilyen például a nagymamám, Ringo Starr és Edith Piaf. 

5. Szereted az esőt? 

Attól függ milyen. A nyári záporokat, amikor nincs hideg, csak az eső esik, azt szeretem, illetve a tavaszi esőket is el tudom viselni, mikor nincs olyan igazán hideg, csak az eső esik, de télen meg tudok tőle őrülni.

6. Sütöttél már házi kenyeret? 

Én nem, de apukám igen. :)

7. Mi a véleményed rólam? 

Sajnos nem ismerlek, de biztos nagyon cuki lehetsz. :) 

8. Tanulsz valamilyen idegen nyelven? 

Igen, franciául és angolul. 

9. Mi a kedvenc időtöltésed? 

A film és videó nézés, az olvasás, az írás és a zenehallgatás. 

10. Milyen foglalkozás érdekel?

Az álom állásom a színészkedés, de diplomatának készülök, mivel színész nem válik belőlem. 

10 kérdésem: 

1. Mi a kedvenc weboldalad? 

2. Kivel cserélnél helyet egy napra? 

3. Csináltál már nagy őrültséget? Ha igen, mit? 

4. Mi a legnagyobb álmod? 

5. Ha egy helyen kéne leélned az életed, hol lenne az a hely? 

6. Kedvenc hírességed(/id)? 

7. Kedvenc könyved? 

8. Kedvenc dalod? 

9. Ha egy ország irányítója lehetnél, milyen zászlót készítenél annak az országnak? 

10. Szokás, amivel mások idegeire mész? 

Még egyszer köszönöm a díjat! A következő részt pedig megpróbálom minél hamarabb hozni! :)